A sárgásvörös alapszín az elülső szárny tő- és középterére is kiterjed, s ott ferde, barnásfekete harántsávok szelik át. A sejtben három ferde sáv van, a második a belső szegélyig folytatódik, a harmadik a sejtet zárja le, a középteret zegzugos és széles harántsáv határolja. Az erezet is sötét, a csúcstér hatalmas, fehér pupillájú szemfoltja fölött mutatkozó apró szemfolt csaknem mindig megvan, a külső szegély szürkésbarna, halványabb sáv osztja ketté, rojtja sárga, az erek végződésénél barna foltok tarkítják. A hímen a sejt végétől a belső szegélyig széles illatcsík húzódik. Hátulsó szárnyán a tő- és középteret zegzugos sötétbarna vonal választja el egymástól, előtte sárgásvörös harántsáv húzódik, a szemfoltsor teljes, a pettyek feketék, pupillájuk fehér, udvaruk széles és vörös, a sötét szegélyt itt is vörös betétek szakítják meg, a rojt sárga, az erek végződése barna. A nőstény nagyobb és rajzolata szélesebb, mint a hímé. Mindkét ivar szárnyainak fonákja egyforma, az elülső szárnyé sárgásvörös, a csúcstérben szürkés, a rajzolat feketésbarna, a szárny felszínének rajzolatával majdnem egyező. Hátulsó szárnya barnával és szürkével behintett és több finom, fekete, zegzugos vonal márványozza, a szemfoltsor teljes, a foltok kicsik, pupillájuk fehér, udvaruk vörös, keretük fekete, előttük a szegélyt finom, csipkés sáv díszíti, a rojtvonal éles, fekete.
Változékonyság: nem változékony.
Védettség: nem védett.
Méret: 38-44 mm.
Repülési idő: három nemzedéke van: április-június, július-augusztus és szeptember-október.
Általános elterjedés: Nyugat-Európától az Urálig és Iránig elterjedt faj.
Magyarországi elterjedés: mindenütt előfordul, főként réteken, nyílt területeken. Az erősen napsütötte helyeket (sziklafalak, meredek partok, meleg, délies lejtők) kedveli.
A hernyó zöld, világossal szegélyezett sötét hát- és fehérrel szegett sárga oldalvonallal, feje barna.
Tápnövény(ek): perjefélék (Poaceae).
Hasonló faj(ok): Lasiommata petropolitana, Lasiommata maera
Mi a különbség?
M. jurtina ♂
M. jurtina ♂
M. jurtina ♀
A. arethusa ♂
A. arethusa ♀
P. tithonus ♂
P. tithonus ♀
L. maera ♂
L. maera ♀
L. megera ♂
L. megera ♀
L. petropolitana
A M. jurtina hímjének a felszínén az elülső szárnyon minimális a narancssárga behintés (egy kevés a szemfolt körül mindig van), a nőstény esetén ez kiterjedtebb, elemekre tagolt, a hátulsó szárnyon csak halványan jelenhet meg és nem alkot foltsort vagy szalagot. Az A. arethusa esetén az elülső és a hátulsó szárnyra kiterjedő foltsor látható, ami a nőstényen szalaggá olvad össze. A L. maera és a L. petropolitana elülső szárnyának felszínén szintén narancssárga foltsor díszlik, utóbbi esetén a szárnytő felé több fekete harántvonal látható.
A Lasiommata-fajok hátulsó szárnyának felszínén teljes értékű szemfoltok látszanak.
Az A. arethusa elülső szárnyának felszínén a csúcstérben fehér pupilla nélküli, fekete szemfolt látható. A P. tithonus esetén ennek két fehér pupillája van.
A hímek elülső szárnyának felszínén erősebb/halványabb illatfolt (androconium) látható.
M. jurtina ♂
M. jurtina ♀
H. lupina
H. lycaon
P. tithonus
C. pamphilus
A hím M. jurtina hátulsó szárnyának fonákján fekete, pupilla nélküli szemfoltok vannak. Ezek hiányozhatnak, így nagyon hasonlít a H. lupina divéldányaira, ilyenkor a márványozottság jellegét kell figyelembe venni. A M. jurtina nőstényen mindig éles határú harántsáv látható, ez a mintázat a hímeken is megjelenhet, de általában halványabb. A nőstényen sosincs szemfolt a hátulsó szárnyon. A H. lupina hátulsó szárnyának fonákján erős márványozottság látszik és halvány, világosabb mintázat, a H. lycaon esetén mindkét bélyeg erősebben látszik.
A H. lycaon elülső szárnyának fonákján a szemfolttól a szárnytő irányába egy egyenes, fekete vonal díszlik.
A P. tithonus és a C. pamphilus hátulsó szárnyának fonákján több-kevesebb, apró, általában fekete keretű (ez hiányozhat is) szemfolt díszlik.
A P. tithonus elülső szárnyának fonákján a csúcstéri szemfoltnak két fehér pupillája van.
L. megera
L. maera
L. petropolitana
A L. megera hátulsó szárnyának fonákján a szegélyben egy barna-fekete-szürke hullámvonal fut végig, a L. maera és a L. petropolitana esetén ez szürke és kevésbé hullámos.
A L. maera elülső szárnyának fonákján a sötét narancssárga behintés felhatol a szemfolt negyedéig/feléig.
A L. maera elülső szárnyának fonákján a nyíllal jelölt két sötét vonal hamar összeér, egybeolvad, a L. petropolitana esetén ezek nem érnek össze.