Pieris rapae (Linnaeus, 1758)
répalepke

Szinonímák: Papilio rapae – répa-fehérlepke, kis káposztalepke

Pieridae – Fehérlepkék családja   

Elülső szárnyának csúcsterén a fekete folt, még ha terjedelmes is, téglalap vagy háromszög alakú, amelyik a hosszabbik oldalával a felső szegélyhez simul, többnyire azonban csupán a szoros értelemben vett csúcsra vagy az r2+3+4 erek végére szorítkozik.
ELSŐ NEMZEDÉK: A hím szárnyai krétafehérek, a fekete behintés a csúcstéren az erek végződésére szorítkozik, igen halvány szürke, az m3-cu1 érköz pettye igen apró, elmosódott, akárcsak hátulsó szárnyának pettye az rr ér fölött a felső szegélyen. Elülső szárnyának fonákja fehér, csak a csúcstér halvány szalmasárga, a fekete petty apró, de erősebb, mint felül, hátulsó szárnya tompa, piszkos szalmasárga, erős szürke beporzással, amely a szegélyek kivételével csak a sejtben és az m1,2 erek között végigfutó keskeny sávot hagyja szabadon az alapszínből. A nőstény halványsárgás krétafehér, két pettye van, rajzolata azonban szintén elmosódott, füstös, mindkét szárny tőterén szürke behintés látható. Mindkét szárny fonákja olyan, mint a hímé, de egy helyett két pettye van ott is.
MÁSODIK ÉS HARMADIK, ILLETVE NEGYEDIK NEMZEDÉK: a hím és a nőstény alapszíne és rajzolata lényegében olyan, mint az első nemzedéké, annyi eltéréssel, hogy a rajzolat terjedelmesebb és erőteljesebb, nem szürke hanem mélyfekete. Mindkét ivar hátulsó szárnyának fonákja élénk, sötét szalmasárga.

Változékonyság: a nemzedékek között vannak kisebb eltérések.

Védettség: nem védett.

Méret: 34-49 mm.

Repülési idő: márciustól novemberig három vagy négy nemzedéke van.

Általános elterjedés: holarktikus faj.

Magyarországi elterjedés: mindenütt közönséges.

A hernyó zöld, hátán finom sárga vonal fut végig, oldalán keskeny, sárgás szalag látható, hasoldala sárgászöld, feje barnsázöld.

Tápnövény(ek): lágyszárú keresztesvirágúak (Brassicales).

Hasonló faj(ok): Pieris mannii, Pieris ergane, Pieris brassicae


Imágó

© Gór Ádám, Biatorbágy, 2009. 06. 24.
© Gór Ádám, Páty, 2009. 06. 29.
© Hudák Tamás, Bakony, 2012. 06. 18.
© Káldi József, Koroncó, 2013. 06. 28.
© Dókus Gyöngyvér, Káptalantóti, 2016. 08. 12.
© Dókus Gyöngyvér, Törökbálint, 2016. 08. 05.
© Gór Ádám, Biatorbágy, 2007. 06. 27.
© Gór Ádám, Biatorbágy, 2015. 10. 02.
© Dr Gergely Péter, 2013. 04. 29.
© Nestor Tamás, Budai-hg., 2014. 09. 27.
© Káldi József, Koroncó, 2015. 11. 01.
© Káldi József, Koroncó, 2012. 10. 23.
© Szombathelyi Ervin, Biatorbágy, 2013. 09. 27.
© Káldi József, Koroncó, 2015. 10. 25.
© Szombathelyi Ervin, Biatorbágy, 2014. 03. 23.
© Gór Ádám, Biatorbágy, 2010. 09. 13.

Egyéb stádiumok

© Gór Ádám, Biatorbágy, 2008. 08. 18.
© Gór Ádám, Biatorbágy, 2008. 06. 29.
© Gór Ádám, Biatorbágy, 2009. 07. 08.
© Balogh Diána, 2016. 07. 03.
© Balogh Diána, 2016. 07. 03.