Nymphalis urticae (Linnaeus, 1758)
kis rókalepke

Szinonímák: Papilio urticae, Aglais urticae

Nymphalidae – Tarkalepkék családja   

Alapszíne élénk rókavörös, elülső szárnyának felső szegélyén három nagy, négyszögletes fekete folt van, köztük két sárga folt foglal helyet; az utolsó fekete folt és a fekete csúcstér között pedig egy fehér folt látható. A cu2 és az an2 ér között fejlett fekete folt van a sejt alatt, előtte pedig sárga, foltszerű térség; a szegélytéren fekete sáv húzódik végig, benne kék, kúp vagy kucsma alakú foltok sora, míg a szegélysávot két barna és két sárga vonal alkotja. Hátulsó szárnyának belső fele fekete, szőrzete sárgásbarna, kifelé sárgás szín határolja, majd az alapszín széles mezőjét a szegély feketével keretezett kék, kúpos foltjainak sora; a szegély „kapilláris” csíkja vörhenyes, a rojt sárga. Fonákján a szárnyak belső fele sötét fahéjszínű, előtte halványsárga (elülső szárny), a csúcstér barna, a szegélyfoltsor ibolyás vagy ólomszürke. A hátulsó szárny külső fele barnával márványozott, a szegélyfoltsor ólomszürke.

Változékonyság: az elülső szárnyakról hiányozhatnak a fekete pontok (ab. ichnusioides).

Védettség: természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

Méret: 40-52 mm.

Repülési idő: első nemzedéke május-júliusban, a második július-szeptemberben, majd áttelelés után már akár februártól áprilisig repül.

Általános elterjedés: egész Eurázsia mérsékelt éghajlatú területén megtalálható.

Magyarországi elterjedés: hazánkban mindenütt előfordult egykor, még kertvárosokban is. Az állományok nagyságát vélhetően klimatikus tényezők, az elvándorlás és a parazitáltság együtt befolyásolja, olykor látványosan. Újabban az állománycsökkenés megállt és megint sok helyütt újra megfigyelhető.

A hernyó fekete vagy szürkésbarna, elmosódott sárga vagy zöld árnyalatú hát- és oldalvonalakkal, áltüskéi a hátán feketék, oldalt sárgák. Tápnövényein társasan él.

Tápnövény(ek): csalán-fajok (Urtica spp.).


Hasonló faj(ok): Nymphalis c-album, Nymphalis polychloros, Nymphalis xanthomelas, Nymphalis vau-album

     Mi a különbség?


Imágó

© Horváth Gábor, Bulgária, 2013. 05. 10.
© Dr. Bathó Imréné, Ivánc, 2007. 03. 12.
© Gór Ádám, Montenegró, 2014. 07. 20.
© Bagosi Zoltán, Görögország, 2008. 06. 29.
© Gór Ádám, Törökország, 2010. 07. 01.
© Hudák Tamás, Kőszeg, 2006. 06. 24.
© Hudák Tamás, Szalafő, 2011. 06. 05.
© Iván Miklós, Vöckönd, 2006. 06. 21.
© Iván Miklós, Vöckönd, 2006. 04. 02.
© Kovács Pál, Tátra, 2006. 08. 16.
© Kovács Pál, Tátra, 2006. 08. 16.
© Kovács Pál, Raxalpok, 2007. 06. 25.
© Nestor Tamás, Budai-hg., 2016. 06. 16.
© Szombathelyi Ervin, Siófok, 2010. 07. 21.
© Szombathelyi Ervin, Biatorbágy, 2011. 09. 24.
© Szombathelyi Ervin
© Gór Ádám, Gömörszőlős, 2016. 05. 28.
© Nestor Tamás, Budai-hg., 2016. 04. 08.
© Gór Ádám, Törökország, 2010. 07. 01.
© Kovács Pál, Tátra, 2006. 08. 16.
© Szombathelyi Ervin, Budapest, 2015. 10. 10.
© Dávid Attila, 2017. 06. 25.

Aberrációk

Nymphalis urticae ab. ichnusioides © Dr. Bathó Imréné, Ivánc, 2007. 03. 12.

Egyéb stádiumok

© Gór Ádám, Törökország, 2010. 07. 06.
© Gór Ádám, Bulgária, 2013. 05. 08.
© Dr. Bathó Imréné, Ivánc, 2006. 05. 20.
© Káldi József, Koroncó, 2015. 05. 24.
© Gór Ádám, Vöckönd, 2011. 05. 07.