Phengaris nausithous (Bergsträsser, 1779)
sötét hangyaboglárka
Szinonímák: Papilio nausithous, Glaucopsyche nausithous, Maculinea nausithous – zanót-hangyaboglárka, zanótboglárka, sötétaljú hangyaboglárka
Lycaenidae – Boglárkalepkék családja
Szárnyainak fonákja sötét csokoládébarna, szürke árnyalat nélkül, és csak a szemfoltsor díszíti, a szegélyfoltsor teljesen hiányzik. A hím szárnyainak felszíne kék, szegélye széles. A nőstény majdnem teljesen barnásfekete, csak a tőtéren van némi kék behintés.
Változékonyság: a nőstény felszíni kék behintésének mérete és intenzitása változhat.
Védettség: természetvédelmi értéke 50 000 Ft. Natura 2000 faj, a Vörös Könyvben és a Nemzeti Biodiverzitás-monitorozó Rendszer programjában szereplő, illetve a Berni Egyezmény hatálya alá tartozó faj.
Méret: 28-33 mm.
Repülési idő: július-szeptember.
Általános elterjedés: Franciaországtól az Urálig és a Kaukázusig, valamint Pomerániától Olaszországig elterjedt faj.
Magyarországi elterjedés: a Dunántúl láprétjein található, azonban vannak régi adatai a Dunától keletre is. Élőhelyein többnyire gyakori.
A hernyó bíborbarna vagy sárgásbarna, pontszerű bibircsek fedik.
Tápnövény(ek): őszi vérfű (Sanguisorba officinalis).
Hasonló faj(ok): Phengaris teleius, Phengaris arion, Jolana iolas, Phengaris alcon
Mi a különbség?
Megjegyzés: a boglárkalepkék határozása nehéz, de többségük azonosítható a fonák alapján, így annak fotózása vagy megfigyelése ajánlott a pontos határozás érdekében.
P. alcon ♂
P. teleius ♂
P. teleius ♂
P. arion
P. arion
P. arion
J. iolas ♂
P. nausithous ♂
P. teleius ♀
P. alcon ♀
P. alcon ♀
P. teleius ♀
P. nausithous ♀
J. iolas ♀
A hím P. alcon elülső szárnyának felszínén a sejtvégi fekete folt halványan látszik, illetve a fekete szárnyszegély jól látható. Egyes P. teleius hímek hasonlóak lehetnek, viszont ennél a fajnál erőteljesebb a fekete sejtvégi folt, illetve szélesebb a fekete szegély. A hím J. iolas felszínén nincsen mintázat, a fekete szegély nagyon keskeny.
A hím P. teleius elülső szárnyának felszínén nagyobb, elnyújtott fekete foltok látszanak, ezek a P. arion esetén jóval nagyobbak (kitöltik az érközöket), a P. nausithous hím esetén pedig kevéssé látszanak, elnyújtottak. A nőstény P. teleius esetén ezek szintén jól látszanak, de a sötét behintés (szegély) nagyon erős, beér a foltokig. A P. alcon nőstényeken a sötét behintés még erősebb, kiterjedtebb, viszont ezeken ha látszik kék behintés, akkor az erek nem feketék.
A P. alcon nőstények hátulsó szárnyán a fekete behintés vagy teljesen elfedi a kék színt vagy csak a tőtérben érzékelhető némi kék szín. A P. nausithous nőstény szárnyai teljesen barnák. A J. iolas nőstény elülső szárnyán széles a fekete szegély, az erek sötétek és nincsenek a Maculinea-fajokra jellemző foltok.
Egyes P. teleius nőstényeken a sötét behintés szintén lehet nagyon erős, ilyenkor a hátulsó szárnyakon látszanak fekete foltok. A nőstény J. iolas hátulsó szárnyának felszínén az anális térben néhány fekete pont látható.
P. alcon
P. teleius
P. nausithous
P. arion
P. arion
J. iolas
A P. alcon hátulsó szárnyának fonákján a szegélyfoltsort erősebb árnyékfoltsor kíséri. Ez a P. teleius esetén gyengébben látszik. A P. arion esetén itt dupla fekete foltsor látható, a J. iolasnál pedig mindössze egy-három tagja van (nőstényeken erősebb).
A P. arion és a J. iolas elülső szárnyának fonákján a foltsor elemei egyre nagyobbak a szegélytől nézve.
A P. alcon elülső szárnyának fonákján a szegélytől nézve a második és harmadik tagja a foltsornak kiugrik, nem követi az ívet, illetve minden folt ugyanakkora. A P. teleius esetén ezek egy finom ívet követnek, illetve egyre nagyobbak a szegélytől nézve.